Olasz Serie A – Verona vs Roma
A Verona vs Roma mérkőzés az Olasz Serie A részeként kerül megtartásra október 31.-én 18:30-kor. Ha érdekelnek a magas szorzók érdemes velünk maradnod, mert erre a meccsre nagyszerű ajánlatokat kaphatsz. A cikk végén hoztunk pár tippet, de eláruljuk azt is, hogy melyik sportfogadási iroda biztosítja hozzá a legmagasabb szorzókat. Addig pedig tudj meg pár új infót a csapatokról.
A Hellas Verona vezetőedzője, Salvatore Bocchetti elismerte, hogy rosszul érintette, az AC Milan elleni vereség
Bocchettit a hét elején nevezték ki a Verona új főnökévé, mivel a csapat azután döntött az edzőváltás mellett, hogy sorozatban négy vereség után a kiesés közelébe kerültek. Bár a Serie A bajnoka ellen nem sikerült semmit sem kihozniuk az esti mérkőzésen, a teljesítményük nagy előrelépés volt.
A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy a Rossoneriket döntetlenre kényszerítik a házigazdák, de Sandro Tonali ismét kitett magáért, akárcsak az előző szezonban ugyanezen a találkozón.
Bocchetti a sajtótájékoztató teremben összegyűlt újságíróknak beszélt a vereségről és csapata teljesítményéről. Az új edzőjüket tehát szomorúság töltötte el a vereségtől, de azt is hozzátette, hogy büszke a csapat teljesítményére. Szerinte a srácok mindent beleadtak amit csak tudtak, és számára ez a legfontosabb. Illetve, szerinte ez fogja majd meghozni számukra az előrelépést.
A meccsen felülkerekedniük az AC Milan ellen egy óriási feladat volt, így bár arra, hogy valóban győznek kevesen számítottak, azt mondhatjuk, hogy mégis megtudták mutatni mire képesek.
Mourinho le van nyűgözve a Roma győzelemtől, dicséri Zaniolót
A Roma 1-0-ra legyőzte a Sampdoriát a Stadio Luigi Ferrarisban, Lorenzo Pellegrini korai büntetőjének köszönhetően. A Giallorossi a győzelemmel feljött a legjobb négy közé, és már csak négy pont a hátránya a listavezető Napoli mögött, akikkel legközelebb a Stadio Olimpicóban találkozik.
José Mourinho a meccs utáni sajtótájékoztatóján úgy tűnt, elégedett a győzelemmel. Megragadta az alkalmat arra is, hogy megdicsérje Nicolo Zaniolo teljesítményét annak ellenére, hogy a támadó nem talált a hálóba. Amikor arról faggatták, hogy mit szeretne mondani Luciano Spallettinek a jövő heti, kulcsfontosságú top4-es összecsapás előtt, Mourinho rövidre fogta a válaszát. Csak annyit mondott, hogy majd látjuk egymást.
A Roma a negyedik helyen áll, kétoldalt a Milan és a Lazio közé szorulva. A hétvégén pedig a jó formában lévő Napolira várnak egy izgalmasnak ígérkező rangadón.
Azután pedig a Hellas Verona csapatával fognak összeütközni. Izgalmas hetek elé nézünk nézőként, ahogy a csapatnak is muszáj lesz kitartania és kiemelkednie az eredményeivel ha szeretné megtartani a helyét.
A fogadók pedig már tűkön ülnek, hogy megtudják, érdemes volt-e rájuk fogadni.
Ha pedig a fenti mérkőzés érdekel, jó ha tudod, hogy a Roma csapata sokkal nagyobb eséllyel indul. Most pedig maradj velünk, mert hoztunk pár nagyszerű tippet is a mérkőzésre.
Sportfogadási ajánlatunk
Ha szeretnél a fenti mérkőzésre fogadni, jó ha tudod, hogy erre a Fezbet sportfogadási iroda lehet az egyik legjobb választás, mert itt kaphatod meg hozzá a legmagasabb szorzókat. Itt pedig, ha arra fogadsz, hogy Roma csapata fog győzedelmeskedni 1.8-as szorzó társaságában élvezheted a sportfogadás örömeit a teljes meccs erejére. Ezenkívül pedig, ha arra fogadsz, hogy a Verona nem is fog gólt rúgni 2.40-es szorzót kaphatsz.
- Letisztult modern és vizuális dizájn
- Hetente megújuló bónuszok sokasága
- Remek kombinált fogadási opciók