Borussia Monchengladbach vs RasenBallsport Leipzig – A Német Bundesliga sztárjai
A Német Bundesliga részeként megtartott mérkőzésre szeptember 17.-én kerül sor, 19:30-tól.
Maradj velünk, és tudj meg mindent a két csapatról, az eredményekről és minden fontosról amit tudnod érdemes a mérkőzés alatt. A cikkünk végén egy sportfogadási ajánlatot is hoztunk neked, így azt javasoljuk, hogy amennyiben fogadást is szeretnél kötni az alábbi meccsre, olvass tovább. Főleg ha még új játékos vagy.
Borussia Monchengladbach
Az 1900-ban alapított csapat a fekete – fehér – zöld színekben játszik. Eddigiekben pedig öt alkalommal hódították el a Német Bundesliga bajnoki címét. Ezen kívül három alkalommal lettek Kupagyőztesek, és egy alkalommal Szuperkupa győztesek is lehettek. Nemzetközi szinten pedig a legnagyobb győzelmeik között két UEFA Kupa győzelmet említhetünk. Ezen kívül pedig a BEK elődöntőjében is megmutathatták a tudásukat.
Ha viszont a fenti mérkőzést említjük, jó ha tudod hogy a másik csapat sokkal nagyobb eséllyel indul a megmérettetésen. Épp ezért, ha te magad is fogadni szeretnél erre a meccsre, érdemes inkább a másik csapatra tenned a téteket.
RasenBallsport Leipzig csapata
A csapat egyik legnagyobb sikere nemzeti szinten egy kupagyőzelem volt, de bajnokok lehettek alapításuk óta többször is a különböző eseményeken. Stadionjuk pedig több mint negyvenöt ezer férőhelyes.
Amennyiben szeretnél a mérkőzésre fogadni, jó ha tudod, hogy ez a csapat sokkal nagyobb esélyekkel indul a mérkőzésen az ellenfél csapatával szemben. Épp ezért, ha te magad is fogadni szeretnél, érdemes inkább erre a csapatra tenned a voksod.
Hogyan tegyük meg a fogadást?
Első sorban, mielőtt sportfogadási tippet hoznánk neked, úgy éreztük meg kell emítenünk a trixie stratégiát. Ebben az esetben csupán három mérkőzést kell megtippelni, és ebből fog négy darab fogadásunk keletkezni. Ez azt jelenti, hogy négy egységnyi tételt kell feltenni, három kettes kötésű, és egy darab hármas kötésű fogadásra.
Miután megbizonyosodtál arról, hogy a kedvenc sportfogadó irodádnál van trixie fogadásra lehetőség, akkor válasszunk ki három mérkőzést, és tegyük fel a szelvényre. Ezután a bukméker rendszere ajánlani fogja a trixie fogadási forma megkötését. Válasszuk ki ezt az opciót, majd tegyük fel a szelvényt. Minden mást a bukméker rendszer fog elvégezni, nem nekünk kell összeállítani a szelvényeket. A kezdők ne felejtsék el, hogy az online sportfogadó irodák jobbnál jobb bónuszokat ajánlanak fel, így ez esetben is tudnak élni a lehetőséggel.
Arra az esetre tehát, ha az egyszeri fogadások helyett inkább kombinált fogadásokat rögzítenél, erre a mérkőzésre érdemes lehet számításba venned ezt a fogadási típust.
Sportfogadási ajánlatunk
Ha fogadni szeretnél a mérkőzésre tehát érdemes inkább a RasenBallsport Leipzig csapatára tenned a voksod. Ebben az esetben ugyanis – amennyiben a 22Bet sportfogadási irodánál rögzíted a tippeket, nagyszerű szorzókat kaphatsz.
Ha például arra fogadsz, hogy a teljes mérkőzés alatt az előbb említett csapat fog nyerni, máris 2.275-ös szorzó társaságában indulhatsz el a sportfogadás világában. Arra az esetre pedig, ha arra szeretnél fogadást kötni, hogy szerinted nem fog mindkét csapat gólt rúgni, 2.43-as szorzót kaphatsz.
De, természetesen, ahogy az a minőségi sportfogadási irodáknál lenni szokott, nagyszerű szorzókat kaphatsz akármilyen fogadási típus mellett teszed is le a voksod. Legyen szó hendikep, pontos eredmény, büntető vagy bármi más fogadásról, itt tehát nagyszerű ajánlatok várnak.
- Statisztikák, élő sportesemények, és szinte minden sportág
- forintban és magyar nyelven is fogadhatsz
- ázsiai hendikeppel