Labdarúgás: Empoli vs Fiorentina – Olasz Serie A – Tippek, szorzók és a legjobb ajánlat – 2022.08.21.

shutterstock 2106350294 1

Empoli vs Fiorentina – Olasz Serie A

Az Olasz Serie A részeként megtartott mérkőzésre augusztus 21.-én kerül sor, vasárnap. A pontos időpontja a kezdésnek pedig 18:30-ra került, hogy senkinek ne kelljen lemaradnia róla. A fogadások már most rögzíthetők, viszont akár élőben is megtehető ugyanez, bár lehet hogy útközben változások történnek a szorzókkal kapcsolatban.

Épp ezért érdemes már előre megtenned a téteket, mert egy nagyszerű mérkőzésnek nézünk elébe, amely nagyszerű szorzókat is biztosít.

Lássuk mit érdemes tudnod a mérkőzésről, a két csapatról és az esélyeikről. Végül pedig hoztunk neked egy ajánlatot is, ami nem is akármilyen lehetőség. A magyar piacon elérhető legmagasabb szorzókra vonatkozó ajánlatot hoztuk, így ha érdekel ez a mérkőzés a lenti sportfogadási irodánál érdemes rögzítened a tétjeidet.


Empoli az olasz legjobbak között

A csapat alapítása 1920-ban történt, viszont első valódi mérkőzésükre csak egy évvel később került sor. Stadionjuk majdnem húsz ezer fő befogadására képes, és kiemelten büszkék lehetnek az ifjúsági osztályaira amelyek a legjobbak szerte Olaszországban. A 2021-es szezonban volt igazán sikerük, így azóta újra az első osztály tagjai között tudhatjuk őket.

Klubszínük a kék és a fehér. Bár különösebb nagy eredményt nemzetközileg még soha nem értek el, mégis egy erősebb csapatnak minősülnek. Összességében viszont kevesebb esélyük van a fenti mérkőzésen, így ha fogadást szeretnél kötni, érdemes a másik csapatot előtérbe helyezned.

shutterstock 2034004907


Fiorentina csapata – Tudnivalók és fontos infók

A csapatot 1926-ban alapították Firenzében, becenevük pedig a Lilák vagy a Lilomok. Összességében két alkalommal nyertek Bajnokságot, hat alkalommal voltak Kupagyőztesek, és egyszer Szuperkupát is sikerült nyerniük. Nemzetközi szinten pedig egy KEK Kupát is sikerült nyerniük.

Ha érdekel a fenti mérkőzés érdemes így neked is őket előtérbe helyezned, hiszen nagyszerű esélyekkel bír az összecsapáson a csapat, ráadásul még a szorzók is magasak a fogadás rögzítéséhez. Fontos megjegyezni, hogy a fogadás akár rögzíthető élőben is, viszont mivel ennek a csapatnak sokkal nagyobb esélye van a mérkőzésen, valószínűleg rövid időn belül módosítják a szorzókat az esélyek miatt.

A lentiekben pedig hoztunk neked egy konkrét ajánlatot is, így maradj velünk ha nem szeretnél lemaradni a legjobb szorzókról.

shutterstock 2155370779


Olasz Serie A

A bajnokság alatt húsz csapat mérkőzik meg egymással, és a jelenlegi formájukat az 1929-es szezonban vették fel. Összesen 12 BL Kupával büszkélkedhetnek, tizenegy VVK, hét KEK és kilenc Szuperkupa győzelem mellett. Mindazonáltal több mint harminc alkalommal zsebeltek be ezüstérmet is az évek alatt. Legsikeresebb egyesületük a Juventus. Ők több mint harminchat győzelemmel büszkélkedhetnek. Miközben, a legtöbb gól Silvio Piola nevéhez köthető, amely 274 volt összesen.

Most pedig lássuk, milyen szorzók mellett fogadhatsz az Olasz Serie A fent említett meccsén. Mindazonáltal bemutatjuk a magyar piacon elérhető legjobb szorzókat biztosító sportfogadási irodát is.


Ajánlatunk a mérkőzésre

Amennyiben érdekel a mérkőzés a Betonic sportfogadási irodánál érdekes fogadásokat kötnöd. Ebben az esetben kaphatod meg a legjobb szorzókat. Ha például a „félidő több góllal” fogadás alatt a Fiorentina csapatra fogadsz 2.95-ös szorzót kaphatsz.

Ezen kívül pedig ha arra fogadsz hogy a Fiorentina csapat győzedelmeskedik a mérkőzés alatt szintén nagyszerű szorzókat kaphatsz. Ez 1.73-as szorzót jelenthet ha a Betonic sportfogadási irodánál rögzíted a téteket.

Ne maradj le, és fogadj az egyik legjobb szorzókat biztosító mérkőzésrőé ami a közeljövőben zajlik.

Betonic Bónuszfeltételek 94/100
  • Üdvözlő bónusz új felhasználóknak
  • Virtuális sport kínálat széles választékban
  • Erős labdarúgás kínálat a hét bármely napján
40T HUF Üdvözlő bónusz Látogatás Betonic