FC Salzburg vs GNK Dinamo Zagreb – UEFA Bajnokok Ligája
Az UEFA Bajnokok Ligája egyik legnagyobb mérkőzéseként szorzók tekintetében az FC Salzburg vs GNK Dinamo Zagreb meccsét tarthatjuk számon. Épp ezért, mi most ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban hoztunk el neked mindent. A mérkőzésre 2022.10.05.-én kerül majd sor, 19:45-től kezdődően.
Cikkünkben megmutatjuk mi mindent érdemes tudnod a két csapatról, bemutatjuk az esélyeket, de eláruljuk azt is, hogy melyik sportfogadási irodánál érdemes fogadnod a mérkőzésre.
Természetesen hoztunk tippeket is, így ha még új vagy a fogadások világában, mindenképpen érdemes velünk maradnod.
FC Salzburg
A csapat alapítása 1933-ban történt, és bár az alapításuk után feloszlatták őket, nem kellett rájuk újra sokat várnunk. A második megalapításuk után pedig három év kellett, hogy bejussanak az első osztály tagjai közé, ahol azóta hellyel közel tartották is a helyüket. Az osztrák csapat pedig azóta tizenhatszor lett bajnok, kilenc alkalommal kupagyőztes, és ezen kívül háromszor szuperkupát is vihetett haza. Ezen kívül pedig UEFA kupa döntőben is játszhattak, de elődöntősök is lehettek az Európa Ligában.
Az alábbi mérkőzésen sokkal nagyobb – majdnem 60%-os eséllyel indulnak a másik csapat ellen, miközben ha az eddigi eredményeiket nézzük, változó eredményeket láthatunk. Hat alkalomból háromszor döntetlent játszottak az elmúlt időszakban, miközben a Ried ellen 0:3-as győzelemmel zárt a csapat. Ezen kívül a hat említett mérkőzésből a maradék kettőt is 0:2 – 0:3-as győzelemmel zárták, így csakugyan azt mondhatjuk, hogy vereséget egy alkalommal sem „vihettek haza” ebből a hatos mérkőzéscsomagból.
Így tehát, ha szeretnél fogadni a fenti mérkőzésen érdemes neked is inkább az FC Salzburg csapata felé elindulnod. Mert így nemcsak a nagyszerű izgalmakat kaphatod meg, de biztosabb fogadást is köthetsz.
GNK Dinamo Zagreb
A csapat alapítása 1945-re tehető, manapság pedig Horvátország legjobb csapatai között láthatjuk őket. Nemzeti szinten eddigiekben huszonegy alkalommal lettek bajnokok, a Horvát Labdarúgó Bajnokság részeként, tizenöt alkalommal Kupagyőztesek, hatszor pedig Kupagyőztesek lehettek.
Mindeközben nemzetközi szinten Balkán Kupa győztesek lehettek egy alkalommal, illetve elődöntősök lehettek az Európa Kupa részeként. Ha az elmúlt hat mérkőzését vizsgáljuk a csapatnak azt láthatjuk, hogy ebből öt alkalommal győzedelmeskedni tudtak, és mindösszesen a Milan ellen kaptak ki, ahol 3:1-re vesztették el a mérkőzést.
Nemzeti szinten így egy erős csapatnak mondhatjuk őket, a fent említetett mérkőzésen viszont kevés eséllyel indulnak. Ha tehát te magad is fogadni szeretnél, érdemes inkább a másik csapat felé fordulnod fogadás szempontjából. A GNK Dinamo Zagreb így nagyszerű izgalmakat hozhat a meccsen, de arra, hogy nyerjenek kevés esély van.
A két csapat eddig egymás ellen
Ha a két csapat eddigi eredményét vizsgáljuk azt láthatjuk, hogy hat alkalomból háromszor az FC Salzburg nyert, miközben döntetlent is játszottak már ezidő alatt. Döntetlen ebből a hatból összesen két alkalommal volt, így a másik csapat mindösszesen egyszer győzedelmeskedett.
Így, már te is láthatod, miért van nagyobb esélye az FC Salzburg csapatának, amellett, hogy sokkal jobb a csapatjátékuk is.
Sportfogadási ajánlatunk
Ha érdekel a mérkőzés érdemes a Megapari sportfogadási irodát választanod a fogadásra. Ha arra fogadsz, hogy az összes gól a mérkőzésen 2.5 fölött lesz, 1.8-as szorzót kaphatsz cserébe ennél a bukmékernél. Ezen kívül, ha magára az FC Salzburg csapatára fogadsz a teljes meccs erejére 1.72-es szorzót kaphatsz cserébe.
- Átlátható, Könnyen kezelhető felület
- Sok fizetési lehetőség
- Abszolút megbízható