Angol Premier Liga – Bournemouth vs Brighton & Hove Albion FC
Az összecsapás a Bournemouth vs Brighton & Hove Albion FC között 2022.szeptember 10.-én kerül megtartásra, délután, 16:00-tól, az Angol Premier Liga részeként. Mivel a mérkőzés óriási szorzókkal rendelkezik, így nem érdemes lemaradnod róla neked sem. Ha pedig új fogadó vagy, aki még csak most ismerkedik a sportfogadás örömeivel, a legjobb helyen jársz.
A cikkben megbeszélünk minden fontosat a két csapatról, az eredményeikről és az esélyeikről, de megtudhatod azt is, hogy melyik sportfogadási irodánál érdemes fogadnod a mérkőzésre.
Bournemouth csapata akkor és most
A jelenleg Premier Ligában játszó angol csapat alapítása 1890-ben történt, becenevük pedig a cseresznyék. Az első osztályba való bejutásuk 2014-ben történt, azóta viszont stabil helyük van a legjobbak között. Alapításuk óta ez volt az első, hogy az első osztályig meneteltek, idejük nagy részét pedig a harmadosztály tagjai között töltötték. Csapatszínül a piros fekete, amit az idők során változtattak meg.
Eddigiekben a League Two-ban voltak ezüstérmesek, a Division 3-ban bajnoki címet szereztek, és 2014-ben Championship bajnokok lehettek, ha a legnagyobb eredményeiket vizsgáljuk.
Ha viszont szeretnél fogadásokat kötni erre a mérkőzésre, szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy nagyon kevés eséllyel indulnak a fenti meccsen. Sőt mi több, a sportfogadási irodák és a profi fogadók mind mérföldekkel jobb csapatnak tartják az ellenfél csapatát.
Így, ha szeretnél fogadni, nem érdemes rájuk rögzítened a téteket.
Brighton & Hove Albion FC – Esélyek és eredmények
A csapat 1901-es alapítása óta nagyon hullámzó eredményeket produkáltak. Láthattuk őket viszont sokszor az első osztály tagjai között, sőt mi több egyszer a Manchester United ellen is játszottak, amikor is 2:2-re döntetlennel végeztek. Végezetül a visszavágón kikaptak, de azért valljuk be, hogy nem sok csapatnak sikerült eddig felülkerekednie a Manchester United sztárjain, sőt sokan még annak közelébe se jutottak még.
Ezután visszacsúsztak az első osztály tagjai közül, mert rengeteg probléma érte a csapatot, de végül a 2016-os idényben sikerült újra megszerezniük a helyüket a legjobbak között. Legnagyobb sikerük pedig egy Szuperkupa győzelem volt.
Ha szeretnél fogadni a fenti mérkőzésre, így mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy erre a csapatra fogadj. Hiszen így kaphatod meg a legmagasabb esélyeket arra, hogy végül nyertes fogadást köss.
Angol Premier Liga
Az Angol Premier Liga az egyik legnépszerűbb nemzeti bajnokság napjainkban. Bár nem a legnépszerűbb, mégis több millióan követik szerte a világon. A csapatok száma 20. A szezonok pedig augusztustól májusig tartanak, és összesen 38 kört játszanak egymással a csapatok a szezonok alatt. A szezon végén pedig az utolsó három csapat esik ki a másodosztály tagjai közé.
Sportfogadási ajánlatunk
Ha szeretnél a fenti mérkőzésre fogadni, mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy a Brighton & Hove Albion FC csapata az erősebb, így ők azok akikre érdemes megtenned tétedet. Ha pedig a legjobb szorzókat szeretnéd bezsebelni érdemes erre a célra a 20Bet sportfogadási irodát választanod, mert így kaphatod meg hozzá a legnagyobb szorzókat.
Ha például arra fogadsz, hogy nem fog mindkét csapat gólt rúgni máris 1.88-as szorzó mellett fogadhatsz, de megteheted a tétjeidet magára a Brighton & Hove Albion FC csapatára is, mert ebben az esetben is 1.86-os szorzó társaságában indulhatsz el a sportfogadás világában.
De ne feledd, sok más egyéb nagyszerű ajánlat közül is választhatsz, így fogadhatsz hendikepre de tehetsz dupla esély fogadásokat is.
- Különféle fogadási piacok
- GYIK szekció elérhető
- Népszerű kriptovaluták használata