A mérkőzés március 24.-én 20:45-kor kezdődik, és a Európai labdarúgás világbajnoki selejtezője lesz az esemény, ahol a két csapat harcba száll egymással. Nálunk pedig megtudhatod hol érdemes fogadni és természetesen azt is, hogy mire, ahhoz hogy a legjobb szorzók és a legjobb nyerési esélyek mellett indulhass neki a mérkőzés izgalmainak. Így tehát március 24. 20:45. Lent pedig megtudhatod, hogyan lehetsz profi fogadó, és hogy merre érdemes elindulnod.
A 2022-es labdarúgó világbajnokság selejtezője
Ebben az évben március 24 és 29 között követhetjük a selejtező eseményeit. Összesen 55 csapat küzd meg egymással, miközben mindösszesen 13 csapat jut ki a világbajnokságra a győztesek közül. Az első fordulóban mind az 55 csapat megmérkőzik egymással, úgy hogy 10db csoportot alakítanak ki közöttük. A csapatok ezután megmérkőznek a körök alatt, ebből pedig 10 győztes automatikusan kijut a bajnokságra, páran pedig a második fordulóba jutnak. A második fordulóban pedig a maradék 12 csapat mérkőzik meg egymással. Ami pedig végül eldönti az utolsó bejutókat az UEFA-ra, a többiek pedig kiesnek sajnálatos módon.
A Walesi labdarúgó válogatott
A labdarúgó válogatott – Anglia és Skócia után – a harmadik legrégebbi válogatott a világon. Wales bár tagja az Egyesült Királyságnak, mégis önálló válogatottal rendelkezik. A csapat 1958-ban szerepelt a világbajnokságon, amikor a negyeddöntőben estek ki, a későbbi világbajnok Brazília ellen. Mindeközben pedig egyszer kijutott az Európa Bajnokságra is, ahol egészen az elődöntőig meneteltek 2016-ban.
Összességében viszont az mondhatjuk, hogy a rögbi mellett, csak másodlagos szerep jutott a labdarúgásnak Walesben. Érdekesség viszont, hogy egyszer döntetlent játszott Magyarország ellen, ahol a pótmérkőzés keretében tudták csak legyőzni a magyar csapatot. Ezután történt a Brazília elleni vereségük, ami viszont sok időre visszavette az eredményeket a csapat teljesítményéhez képest.
Az osztrák labdarúgó válogatott – Ausztria
A válogatott eddig 7 alkalommal jutott ki sikeresen a a labdarúgó világbajnokságra. Erre legutóbb 1988-ban volt példa. Mindeközben pedig a legjobb eredményük itt a harmadik hely tudott lenni. Később viszont az Európa bajnokságon is szerepeltek, először 2008-ban, amikor is Svájccal közösen voltak házigazdák. A szövetséget egyébként 1904-ben, még az Osztrák – Magyar Monarchián belül alapították. Az óriási sikerek után viszont a csapat több meghatározó tagja is visszavonult 1998 körül. A csapat a 2016-os és a 2020-as EB-n is rész vett, ahol az utolsó alkalommal a nyolcad döntőbe is bejutottak. Ez az eredmény pedig az egyik fő eredménye a csapatnak.
Ahogy Magyarországon, úgy Ausztriában is volt egy egy olyan „aranycsapat”, aminek köszönhetően kifejezetten erős fénykorát élhette meg a válogatott. Ez időszak alatt pedig Skócia, Magyarország, Svájc és Németország ellen is győzedelmeskedtek az 1930-as évek környékén.
A nyerési esélyek
A két csapat közül, bár eredmények szempontjából nagyon hasonlóan mozognak, mégis kiemelhetjük az osztrák csapatot, mert bármilyen oldalról is szemléljük, és bárkinek is szurkolunk a szívünk mélyén, sokkal erősebbnek bizonyulnak a Walesi csapatnál. A labdarúgó selejtező alkalmával pedig biztosak lehetünk benne, hogy a csapat mindent meg is fog tenni annak érdekében, hogy minél magasabb helyet érhessen el, hiszen természetesen szeretne ott lenni az UEFA döntőjében is.
A legjobb fogadási ajánlatok – Bet365
Amennyiben ez a mérkőzés érdekel, és szeretnél a legjobb sportfogadási irodánál fogadni, ami a magyar játékosok között elérhető, érdemes a Bet365 irányába elindulnod. Itt nemcsak nagyszerű szorzók mellett fogadhatsz erre a specifikus meccsre. Lehetőséged van arra is, hogy válogatni tudj több száz másik ajánlat közül is. Ráadásul nagyszerű kedvezmények várnak rád ha ezt a bukmékert választod. Lehetőséged lehet teljes meccsre, gólok számára, dupla esélyre, és sok már típusú fogadásra is megtenni a tétjeidet, kedvedtől függetlenül. Illetve bármelyiket is választod kivétel nélkül a legjobb szorzókat kaphatod cserébe.
A Wales vs Ausztria mérkőzés szorzói a Bet365-nél
A Bet 365 2.55-ös szorzó mellett akár ma ma is elérhetővé teszi előtted a fogadás lehetőségét az Osztrák csapatra, és bár szoros meccsre számíthatunk, szinte biztos hogy végeredményül ez a csapat fog győzedelmeskedni. Az eredmények azt mutatják, hogy a legkevesebb esély a döntetlenre lesz a meccsen. Mindeközben pedig az esélyesebb csapat még így is óriási szorzók mellett fogadható meg.
- A világ egyik leghíresebb, legmegbízhatóbb és leghitelesebb oldala
- Az egyik legjobb élő fogadási kínálat a világon — élő közvetítéssel együtt
- Remek bónusz ajánlatok