Lens vs Montpellier HSC
A Montpellier HSC vs Lens mérkőzés 2022.10.15.-én kerül majd megtartásra, 14:00-tól. A mérkőzés a Francia Labdarúgó Bajnokság részeként követhető majd élőben.
A mérkőzés nagyszerű szorzókat biztosít, így ha nem szeretnél lemaradni a nagy nyereményekről érdemes velünk maradnod. Cikkünkben bemutatunk mindent amit tudnod érdemes a két csapatról, azok esélyeiről és természetesen azt is eláruljuk, hogy melyik sportfogadási irodánál érdemes fogadást rögzítened. De hoztunk tippeket is, így ha még új vagy, tényleg nem érdemes lemaradnod!
Montpellier HSC – Mit kell tudnod a csapatról?
A csapat alapítása 1919-ben történt. Tíz évvel később pedig, 1929-ben már bezsebelték a Francia Kupát. A Francia Nemzeti Labdarúgó Bajnokság első kiírásában pedig ők is részt vehettek. Ezután majdnem negyven évig az első és a másodosztály tagjai között ingadoztak. 1974-ben, amikor felvásárolták a csapatot, már egészen a hatodosztály tagjai közül kellett visszahozniuk magukat. Viszont, mindösszesen nyolc év kellett ahhoz, hogy végül újra az első osztály tagjai között láthassuk őket.
1990-ban Francia Kupát nyertek, és ezután több szezonban is részt vehettek az Európa szerte megrendezett mérkőzés sorozatokban. A 2000-es években ezután újra visszacsúsztak a másodosztályba-, és majdnem a harmadosztályba is. Később, 2010-ben újra az élvonalban voltak, és azóta bár volt még egy visszacsúszásuk, napjainkra már évek óta fix helyen szerepelnek a legjobbak között.
Ha viszont szeretnél fogadni, jó ha tudod, hogy arra, hogy ez a csapat győzedelmeskedik kevés esély van. Épp ezért, ha szeretnél fogadni érdemes inkább a másik csapatra tenned a voksod. Mi pedig cserébe mutatjuk, hogy miért is esélyesebb a másik csapat fogadás szempontjából.
Lens – A csapat élete röviden
A csapat alapítása 1924-ben történt. Csapatszínük pedig a piros – fehér. A Francia Bajnokságban szerepelnek, így a valóságban francia csapatnak tartjuk őket. Az egyik legsikeresebb csapatként tarthatjuk őket számon a francia csapatok között. Eddigiekben nyolc alkalommal nyertek bajnoki címet, mindazonáltal öt Francia Kupa győzelmet is vihettek haza. Ezen kívül pedig négy alkalommal Szuperkupa győzelmet is arattak nemzeti szinten. A másodosztályban szintén szereztek győzelmeket, de döntősök lehettek a KEK-ben is. De döntőben szerepeltek Bajnokok Ligájában is.
Természetesen ezen kívül is szereztek nagyszerű győzelmeket, így összességében mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy a csapat kiemelten erősnek minősül nemzeti szinten.
Ha pedig fogadni szeretnél, javasoljuk, hogy erre a csapatra figyelj inkább. Arra, hogy ők győznek sokkal nagyobb esély van ugyanis. Ráadásul, bár általuk egy sokkal biztosabb fogadást köthetsz, mégis nagyszerű szorzókat kaphatsz cserébe. Most pedig maradj velünk, mert hoztunk hozzájuk tippet is.
Sportfogadási ajánlatunk a mérkőzésen
Ha szeretnél fogadni, érdemes a 22Bet sportfogadási irodát választanod annak rögzítésére. Ebben az esetben ugyanis nagyszerű szorzókat kaphatsz, erre a mérkőzésre – és sok más egyéb meccsre egyaránt.
Ha például arra fogadsz, hogy az Lens csapat győzedelmeskedik a teljes meccs alatt, a 22Bet sportfogadási irodában 1.955-ös szorzót kaphatsz cserébe. Ha viszont, például arra fogadsz, hogy a gólok száma 3 felett lesz, akkor is 2.12-es szorzót kaphatsz cserébe.
Fontos viszont tudnod, hogy amennyiben a 22Bet sportfogadási irodát választod a mérkőzésre akár élőben is követheted az eseményeket, miközben akár arra is fogadhatsz, hogy a játékosok melyik lábbal rúgnak majd gólt a meccs alatt.
- Statisztikák, élő sportesemények, és szinte minden sportág
- forintban és magyar nyelven is fogadhatsz
- ázsiai hendikeppel